A Red Legion által került megrendezésre 2009 július 31 és augusztus 2 között a császári pályán, sok havi előkészület után a "Modern Warfare - War never change" című nonstop milsim-játék. A Blackwater csapatból Godot vett részt rajta.
Péntek
Ahogy a déli harminc fokos hőségben ültem a parkoló fűjében, és vártam, hogy a játék végre – sok órás csúszással – elkezdődjön, próbáltam leplezni az izgalmamat, és azt, hogy hónapok óta ekörül a játék körül forogtak a gondolataim.
A játék előtti éjjel (naná, hogy nem tudtam aludni) 12 kg-nak mértem a málhámat, ami terveim szerint egész játék alatt rajtam lett volna. Ebbe a ruhám, a mellényem a teli zsebekkel illetve a három literes camelbackkel, és az „üres” (nyílt irányzékos) SR16-URX tartozott. Ehhez jött még egy 25 kilós hátizsák, amely a bázisunkon hátrahagyva szolgáltatta a szükséges eszközöket egy 3 napos scenárióhoz. Ebben a nagyzsákban az egy napra való szokásos repertoáron felül még helyet kapott egy álcafesték, egy álcaháló, egy gyalásó, a rádióm, bicska, madzag, extra aksi, egy sötét és egy víztiszta lencséjű szemüveg, szúnyogriasztó, egy váltás póló, egy váltás zokni, polifóm és hálózsák. Az egészségügyi csomagban volt kötszer, fertőtlenítő, néhány alapgyógyszer, calcium-tabletta izomgörcs vagy allergiás nyavaják ellen, eső esetére pedig ponchot és néhány 120 literes hullazsákot (amibe a cuccaimat tettem volna, ha esik) tettem el.
Egy csomóan kérdeztétek, hogy mit akarok majd ott enni… Nos, a kaja nagyon sok fejtörést okozott, főleg a mennyiség terén: nagyon variál a „fogyasztásom” extrém igénybevétel esetén egy alap airsoft játékhoz képest, de semmilyen támpontom nem volt, mert dawe szereti a meglepetéseket. Hosszas kémcsöves dietetikai laborozást követően a meleg étel/rendes kaja kategóriában egy vödör méretű babgulyáskonzervet, 2 pörköltkonzervet, 2 smack tésztát, 5 tepertőkrémes zsemlét és két szál szárazkolbászt pakoltam, amiket a HQ-n, hosszabb pihenők alatt terveztem betermelni. A vércukor és energiaszint kategóriában 8-12 müzliszeletet pakoltam, mely készletből folyamatosan „töltöttem” újra a mellényemet, és főleg menet közbeni fogyasztásra tartottam őket. Az egyéb kategóriában indult 2 proteinszelet a második illetve harmadik napra, a „legyünk népszerűek” kategóriába pedig egy tábla csokit pakoltam. Sópótlásra napi fél liter izotóniás löttyöt vittem, az alváshiányra pedig energiaitalt, kizárólag bevetések előtt közvetlen fogyasztásra. Raktam még el multivitaminos pezsgőtablettát is, amit bontatlanul hoztam haza, a menü többi része –lekopogom- teljesen fedezte az összes szükségletemet, beleértve a HQ-n lézengő, kajafogyott emberek etetését.
Kronózás
A rajom hat főből, Praksi rajparancsnokból, Flatnoból, Bagolyból, Thorból, Bundyból a medikból és belőlem állt, és a Hitman 3 hívójelet kaptuk.
Péntek délután öt óra magasságában ráeresztettek minket a pályára, amelynek a leghátsó csücskén volt jelölve a mi HQ-nk, az első feladat a placc megközelítése és a bázis kiépítése volt. Körülbelül 2 óra gyalásózás, gazolás és macsetázás után feldobáltuk a sátorponyvákat és egy-két sátrat félkörben a könnyebb védhetőség miatt, aztán az álcázás végeztével kipakoltuk a személyes cuccainkat is. Ranger, a Merc parancsnok kijelölte az őrposztok helyét, a Hitman 3 parancsa 9-11ig bázisvédelem volt. Mivel még kilencig volt egy kis idő, a 3 napra pakolt 5 zsemléből 4-et elmajszoltam, mert bizonytalan volt a későbbi kajálás lehetősége: tizenegytől háromig felderítésre fogunk menni a Psyhopatai által vezetett Hitman 2 rajjal. Az őrség borzasztó érdekes volt az első 5 percben, de a maradék 115 percben kevésbé, ugyanis vaksötét volt, így csak a hallásomra hagyatkozhattam. Ezzel nem lett volna probléma, de az egyik fülemben a rádió headsetje volt berakva, amin a baráti rajok mozgását jelezték/sisteregtek/voxoztak, a másikba pedig beszorult egy zümmögő szúnyog, de néha kettő. A rovarvilággal történt 2 órás barátkozás után kezdtem abszolút „hangulatba kerülni”, és élveztem a passzivitást követő várhatóan akciódúsabb órák közötti kontrasztot.
11kor a Hitman 2 és 3 raj felszerelkezett, és felkerekedett a Ranger által a térképre lerajzolt útvonalat bejárni. Ez az útvonal igazából az UoN-Merc bázis között haladt, de még jóval a „felezővonalon innen”, feladatunk megfigyelés és ellenséges mozgás jelentése volt. Mi mentünk elöl, a Hitman 2 pedig 50-100 méterre lemaradva követett minket. Teljes sötétben, lámpahasználat kizárásával és csendben haladtunk a holdfényben nehezen sejthető utakon, 100 lépésenként megállva és hallgatózva. Az első óra eseménytelensége után a távolban fényeket vettünk észre, ellenséges erők mozogtak a két bázis közötti félúton, mi negyedórás szemlélés után kikerültük őket. Még kétszer megismétlődött az eset, és épp kezdtük magunkat jól érezni, amikor jármű hangát hallottuk előttünk az úton… Az UoN tiszt El Santo dzsipje közeledett nagy sebességgel, reflektorozva az úton felénk, mely két oldalán gyér aljnövényzet volt, és minimális álcát nyújtott. Mindenki leugrott az útról és hasra vágta magát, én egy kis bódéba ugrottam be. Abban a percben, hogy a bódé sarkához lapultam, a reflektor a bódé szemközti falára vetődött, beragyogva az egész belső helyet, az egyetlen sötét folt az én sarkom volt, elvileg nem láthatott meg… de a többieket vajon kiszúrta e? Tovább gurult az autó 20 métert, majd a fények elkezdtek ugrálni, a kocsi megállt, tolatott, de nem tudtam pontosan mit csinál, hisz nem mertem kinézni… mi legyen? Ha megfordul, az én sötét sarkom lesz a legvilágosabban megvilágítva, viszont ha tolat, az én sarkom a jó. Átrohanjak a nyílás előtt pozíciót váltani vagy ne? A kocsi fénye közeledett, és abban a pillanatban, amikor átvetődtem a túloldali falhoz, a kocsi reflektora azon a helyen állapodott meg, ahol az előbb álltam. A kocsi farolva nagy tempóval elhajtott, és előbújtunk: valószínűleg felfedezte valamelyikünket, úgyhogy Praksi parancsa szerint elhagytuk helyszínt, és felsiettünk a pálya keleti részére. Itt több félig nyitott, oszlopos hangárépület volt, ezeket terveztük felkeresni. Kb egy óra séta után Psyhoéktól elváltunk, hogy nagyobb területet tudjunk áttekinteni, és a Hitman 3 elkezdte átvizsgálni az egyik hangárt. El Santo autója a semmiből robbant elő, jó néhány év instant öregedését idézve elő nálam, ismét csak másodperceink maradtak az aljnövénymentes erdőben illetve az üres hangárban elrejtőzni. 3-an elértük a hangár szélét, és becsapódtunk a fal mellé egy bokor mögé, de 3-an bent ragadtak a háromfalú épületben. Mindhárman beálltak egy-egy vékonyka oszlop mögé, és halkan imádkoztunk értük, hogy ne világítson be az autó. Az autó jött, és világított. Az adrenalintól reszketett a testem, a víz mindannyiunkról ömlött és vártuk, hogy tüzet nyitnak e ránk.
A kocsi ismét tolatni kezdett, kifordult és elhajtott. Pár perc mozdulatlan várakozás után kiléptek az oszlop mögül a bentiek, amikor zseblámpa világított be az épületbe: kocsit kísérő gyalogos járőr bukkant fel tőlünk öt méterre, akiket nem hallottunk a motorzúgástól. Visszaugrottak, és vártuk, hogy felfedeztek e minket. Tűzparancsunk csak önvédelemre szólt, de a fegyverem kibiztosítva a hangok forrása felé volt fordítva, hogy fedezhessük a bentieket, ha támadás történne. Szerencsére a járőr ahogy jött, úgy is tűnt el. A hangár mellett még egy órát töltöttünk néma nézelődéssel, majd Psyhoékkal újraegyesülve hazasétáltunk. A négy és fél órás küldetés után reggel fél négykor értünk vissza, ahol Ranger a Hitman 3-at 4 órás őrszolgálattal bízta meg, a Hitman 2-t pedig pihenni vezényelte. Praksi 2-2 órás bontásban bízta a 3-3 emberre az őrséget. Praksi és Bundy vállalta velem a négytől hatig tartó őrséget, hatkor pedig a többiek váltanak minket, akik addig alhatnak. Közvetlenül akció után, hajnali négytől hatig ülni mozdulatlanná dermedve a vak sötétben, ahol csak a szúnyogok balhéznak az ember jobb fülében elég éles váltás az adrenalin zuhany után, és csak remélni mertem, hogy az esetleges ellenség hangosabban közlekedik, mint az azóta fülembe költözött szúnyogcsalád.
Nagy nehezen hat óra lett, üdvözült mosollyal galoppoztam a megvetett ágyikóm felé, ahol is békésen, egyenletesen horkoló meleg csomagot találtam: Psyho aludt a helyemen. Ja persze, az őrjárat után mondta, hogy nincs ágya, segítsünk, mi meg mondtuk, hogy úgyis őrségben leszünk, használja egészséggel a tárgyidőszakban. Nem volt szívem felébreszteni, úgyhogy illedelmesen lefeküdtem a polifóm mellé a földre, és éppen erősen kezdtem koncentrálni, hogy elaludjak, amikor is Psyho megmozdult, és kipihent arccal „jóreggelt” rikkantott. Nagyon megörült nekünk, és végtelen mesélésbe kezdett a reggeli szükségleteiről, a tegnapról, a holnapról, a további reggeli szükségleteiről, és úgy összességében nagyon friss volt. Pandamackós-monoklis szemmel követeltem, hogy maradjon csöndben, mert tizenegykor bevetésünk lesz, és előtte még reggelit is kell főzni. Úgy általában próbáltam racionálisan érvelni, de aztán az egész átment egy röhögéssé, mint általában a legtöbb tíz percnél tovább tartó beszélgetés. Amikor már Praksi is gyilkos hangnemben röhögött, a fergeteges hangulatra Kvitya is előkerült, „ő fél ötkor kel mindennap, már nem álmos” felkiáltással tovább hergelte a hangulatot. Reggel hét magasságában végül sikerült Psyhot emlékeztetni reggeli szükségleteire és kitessékelni az ágyamból, ekkor már csak fél óra kellett ahhoz, hogy elaludjak a komfortos Laokoón szoborcsoport jellegű kőgörgetegen, ami a polifóm alá szorult.
A játék előtti éjjel (naná, hogy nem tudtam aludni) 12 kg-nak mértem a málhámat, ami terveim szerint egész játék alatt rajtam lett volna. Ebbe a ruhám, a mellényem a teli zsebekkel illetve a három literes camelbackkel, és az „üres” (nyílt irányzékos) SR16-URX tartozott. Ehhez jött még egy 25 kilós hátizsák, amely a bázisunkon hátrahagyva szolgáltatta a szükséges eszközöket egy 3 napos scenárióhoz. Ebben a nagyzsákban az egy napra való szokásos repertoáron felül még helyet kapott egy álcafesték, egy álcaháló, egy gyalásó, a rádióm, bicska, madzag, extra aksi, egy sötét és egy víztiszta lencséjű szemüveg, szúnyogriasztó, egy váltás póló, egy váltás zokni, polifóm és hálózsák. Az egészségügyi csomagban volt kötszer, fertőtlenítő, néhány alapgyógyszer, calcium-tabletta izomgörcs vagy allergiás nyavaják ellen, eső esetére pedig ponchot és néhány 120 literes hullazsákot (amibe a cuccaimat tettem volna, ha esik) tettem el.
Egy csomóan kérdeztétek, hogy mit akarok majd ott enni… Nos, a kaja nagyon sok fejtörést okozott, főleg a mennyiség terén: nagyon variál a „fogyasztásom” extrém igénybevétel esetén egy alap airsoft játékhoz képest, de semmilyen támpontom nem volt, mert dawe szereti a meglepetéseket. Hosszas kémcsöves dietetikai laborozást követően a meleg étel/rendes kaja kategóriában egy vödör méretű babgulyáskonzervet, 2 pörköltkonzervet, 2 smack tésztát, 5 tepertőkrémes zsemlét és két szál szárazkolbászt pakoltam, amiket a HQ-n, hosszabb pihenők alatt terveztem betermelni. A vércukor és energiaszint kategóriában 8-12 müzliszeletet pakoltam, mely készletből folyamatosan „töltöttem” újra a mellényemet, és főleg menet közbeni fogyasztásra tartottam őket. Az egyéb kategóriában indult 2 proteinszelet a második illetve harmadik napra, a „legyünk népszerűek” kategóriába pedig egy tábla csokit pakoltam. Sópótlásra napi fél liter izotóniás löttyöt vittem, az alváshiányra pedig energiaitalt, kizárólag bevetések előtt közvetlen fogyasztásra. Raktam még el multivitaminos pezsgőtablettát is, amit bontatlanul hoztam haza, a menü többi része –lekopogom- teljesen fedezte az összes szükségletemet, beleértve a HQ-n lézengő, kajafogyott emberek etetését.
Kronózás
A rajom hat főből, Praksi rajparancsnokból, Flatnoból, Bagolyból, Thorból, Bundyból a medikból és belőlem állt, és a Hitman 3 hívójelet kaptuk.
Péntek délután öt óra magasságában ráeresztettek minket a pályára, amelynek a leghátsó csücskén volt jelölve a mi HQ-nk, az első feladat a placc megközelítése és a bázis kiépítése volt. Körülbelül 2 óra gyalásózás, gazolás és macsetázás után feldobáltuk a sátorponyvákat és egy-két sátrat félkörben a könnyebb védhetőség miatt, aztán az álcázás végeztével kipakoltuk a személyes cuccainkat is. Ranger, a Merc parancsnok kijelölte az őrposztok helyét, a Hitman 3 parancsa 9-11ig bázisvédelem volt. Mivel még kilencig volt egy kis idő, a 3 napra pakolt 5 zsemléből 4-et elmajszoltam, mert bizonytalan volt a későbbi kajálás lehetősége: tizenegytől háromig felderítésre fogunk menni a Psyhopatai által vezetett Hitman 2 rajjal. Az őrség borzasztó érdekes volt az első 5 percben, de a maradék 115 percben kevésbé, ugyanis vaksötét volt, így csak a hallásomra hagyatkozhattam. Ezzel nem lett volna probléma, de az egyik fülemben a rádió headsetje volt berakva, amin a baráti rajok mozgását jelezték/sisteregtek/voxoztak, a másikba pedig beszorult egy zümmögő szúnyog, de néha kettő. A rovarvilággal történt 2 órás barátkozás után kezdtem abszolút „hangulatba kerülni”, és élveztem a passzivitást követő várhatóan akciódúsabb órák közötti kontrasztot.
11kor a Hitman 2 és 3 raj felszerelkezett, és felkerekedett a Ranger által a térképre lerajzolt útvonalat bejárni. Ez az útvonal igazából az UoN-Merc bázis között haladt, de még jóval a „felezővonalon innen”, feladatunk megfigyelés és ellenséges mozgás jelentése volt. Mi mentünk elöl, a Hitman 2 pedig 50-100 méterre lemaradva követett minket. Teljes sötétben, lámpahasználat kizárásával és csendben haladtunk a holdfényben nehezen sejthető utakon, 100 lépésenként megállva és hallgatózva. Az első óra eseménytelensége után a távolban fényeket vettünk észre, ellenséges erők mozogtak a két bázis közötti félúton, mi negyedórás szemlélés után kikerültük őket. Még kétszer megismétlődött az eset, és épp kezdtük magunkat jól érezni, amikor jármű hangát hallottuk előttünk az úton… Az UoN tiszt El Santo dzsipje közeledett nagy sebességgel, reflektorozva az úton felénk, mely két oldalán gyér aljnövényzet volt, és minimális álcát nyújtott. Mindenki leugrott az útról és hasra vágta magát, én egy kis bódéba ugrottam be. Abban a percben, hogy a bódé sarkához lapultam, a reflektor a bódé szemközti falára vetődött, beragyogva az egész belső helyet, az egyetlen sötét folt az én sarkom volt, elvileg nem láthatott meg… de a többieket vajon kiszúrta e? Tovább gurult az autó 20 métert, majd a fények elkezdtek ugrálni, a kocsi megállt, tolatott, de nem tudtam pontosan mit csinál, hisz nem mertem kinézni… mi legyen? Ha megfordul, az én sötét sarkom lesz a legvilágosabban megvilágítva, viszont ha tolat, az én sarkom a jó. Átrohanjak a nyílás előtt pozíciót váltani vagy ne? A kocsi fénye közeledett, és abban a pillanatban, amikor átvetődtem a túloldali falhoz, a kocsi reflektora azon a helyen állapodott meg, ahol az előbb álltam. A kocsi farolva nagy tempóval elhajtott, és előbújtunk: valószínűleg felfedezte valamelyikünket, úgyhogy Praksi parancsa szerint elhagytuk helyszínt, és felsiettünk a pálya keleti részére. Itt több félig nyitott, oszlopos hangárépület volt, ezeket terveztük felkeresni. Kb egy óra séta után Psyhoéktól elváltunk, hogy nagyobb területet tudjunk áttekinteni, és a Hitman 3 elkezdte átvizsgálni az egyik hangárt. El Santo autója a semmiből robbant elő, jó néhány év instant öregedését idézve elő nálam, ismét csak másodperceink maradtak az aljnövénymentes erdőben illetve az üres hangárban elrejtőzni. 3-an elértük a hangár szélét, és becsapódtunk a fal mellé egy bokor mögé, de 3-an bent ragadtak a háromfalú épületben. Mindhárman beálltak egy-egy vékonyka oszlop mögé, és halkan imádkoztunk értük, hogy ne világítson be az autó. Az autó jött, és világított. Az adrenalintól reszketett a testem, a víz mindannyiunkról ömlött és vártuk, hogy tüzet nyitnak e ránk.
A kocsi ismét tolatni kezdett, kifordult és elhajtott. Pár perc mozdulatlan várakozás után kiléptek az oszlop mögül a bentiek, amikor zseblámpa világított be az épületbe: kocsit kísérő gyalogos járőr bukkant fel tőlünk öt méterre, akiket nem hallottunk a motorzúgástól. Visszaugrottak, és vártuk, hogy felfedeztek e minket. Tűzparancsunk csak önvédelemre szólt, de a fegyverem kibiztosítva a hangok forrása felé volt fordítva, hogy fedezhessük a bentieket, ha támadás történne. Szerencsére a járőr ahogy jött, úgy is tűnt el. A hangár mellett még egy órát töltöttünk néma nézelődéssel, majd Psyhoékkal újraegyesülve hazasétáltunk. A négy és fél órás küldetés után reggel fél négykor értünk vissza, ahol Ranger a Hitman 3-at 4 órás őrszolgálattal bízta meg, a Hitman 2-t pedig pihenni vezényelte. Praksi 2-2 órás bontásban bízta a 3-3 emberre az őrséget. Praksi és Bundy vállalta velem a négytől hatig tartó őrséget, hatkor pedig a többiek váltanak minket, akik addig alhatnak. Közvetlenül akció után, hajnali négytől hatig ülni mozdulatlanná dermedve a vak sötétben, ahol csak a szúnyogok balhéznak az ember jobb fülében elég éles váltás az adrenalin zuhany után, és csak remélni mertem, hogy az esetleges ellenség hangosabban közlekedik, mint az azóta fülembe költözött szúnyogcsalád.
Nagy nehezen hat óra lett, üdvözült mosollyal galoppoztam a megvetett ágyikóm felé, ahol is békésen, egyenletesen horkoló meleg csomagot találtam: Psyho aludt a helyemen. Ja persze, az őrjárat után mondta, hogy nincs ágya, segítsünk, mi meg mondtuk, hogy úgyis őrségben leszünk, használja egészséggel a tárgyidőszakban. Nem volt szívem felébreszteni, úgyhogy illedelmesen lefeküdtem a polifóm mellé a földre, és éppen erősen kezdtem koncentrálni, hogy elaludjak, amikor is Psyho megmozdult, és kipihent arccal „jóreggelt” rikkantott. Nagyon megörült nekünk, és végtelen mesélésbe kezdett a reggeli szükségleteiről, a tegnapról, a holnapról, a további reggeli szükségleteiről, és úgy összességében nagyon friss volt. Pandamackós-monoklis szemmel követeltem, hogy maradjon csöndben, mert tizenegykor bevetésünk lesz, és előtte még reggelit is kell főzni. Úgy általában próbáltam racionálisan érvelni, de aztán az egész átment egy röhögéssé, mint általában a legtöbb tíz percnél tovább tartó beszélgetés. Amikor már Praksi is gyilkos hangnemben röhögött, a fergeteges hangulatra Kvitya is előkerült, „ő fél ötkor kel mindennap, már nem álmos” felkiáltással tovább hergelte a hangulatot. Reggel hét magasságában végül sikerült Psyhot emlékeztetni reggeli szükségleteire és kitessékelni az ágyamból, ekkor már csak fél óra kellett ahhoz, hogy elaludjak a komfortos Laokoón szoborcsoport jellegű kőgörgetegen, ami a polifóm alá szorult.
Szombat
Egy óra alvás után, reggel nyolc óra körül vad éhségre ébredtem, és bár próbáltam érvelni szervezetemnek, hogy most aludnia kéne, nem tudtam visszaaludni – irány a kistűz, főzzünk valami dögös kaját, mert tele hassal majd könnyebb lesz aludni, tizenegy óráig temérdek idő van pihenni. A kincstári vízellátás az első nap még nem igazán indult meg, sajátot meg (én naiv) nem hoztam, így kénytelen voltam a 3 napra hozott izotóniás üdítőket és lejmolt vizeket felszippantani, s így lecsökkenteni 95%-osra kiszáradtságom súlyosságát. Szikkadt őszibarackmagként egyértelműnek tűnt a reggeli: leves. A hozzávalók összevadászása, a parázs és egyéb infrastruktúra összerakása után reggel kilenckor jóllakottan, ámde pánikkal telt tekintettel néztem az órára: mindjárt tizenegy óra. Több embert fellökve begaloppoztam a kvártélyomba, és ismét koncentrálni kezdtem, hogy még az előtt elaludhassak, hogy valami… bármi történne. A Nyájas Olvasó gondolom sejti, hogy ez nem így történt, 20 perc (tökéletesen éber) heverészés után érkezett a parancs Rangertől: mindenki tárazzon, ugyanis tizenegy helyett tíz órakor (a 6 létező Merc rajból) 5 rajos hadművelet indul, és egy előretolt bázist hozunk létre.
A rajparancsnokok azt az infót kapták, hogy nem kell sok cuccot felszerelni, csak egy rövid bevetésre indulunk, a lényeg, hogy legyünk kész gyorsan. Kipattantam a hálózsákból, felcsatoltam a mellényem, és pár perc múlva úton is voltunk a Hitman 2-vel és a Redbo által vezetett Hotel Sierra rajjal, míg a többi raj másik útvonalon indult el. A mi feladatunk az azóta létrehozott előretolt bázis felkeresése volt, ahol az ott campelő Sierra-Omega rajt kellett felváltanunk. A pálya keleti szélén észrevétlenül felszivárogtunk a sűrű bozótban található „FOG”hoz, és a kísérő rajainkat hátrahagyva a Trasher által parancsnokolt SO rajjal továbbhaladtunk nyugati irányba, a pálya közepe felé. Az egyik sniperünk ellenséges erőt észlelt a közeli, később elhíresült, 3 falú „Unicorn” épületnél, így a két raj számára adott volt a feladat: csináljunk rendet. Az épületet hátulról közelítettük, és két oldalról közrefogtuk, amikor az UoN tüzet nyitott: a Hitman 3 rajt nagyrészt kilőtték, a sebesültekhez pedig nem fért hozzá a medik, míg a túloldalon harcoló skorpiók az épp érkező UoN erősítést tartották fel, két tűz között. Az utolsó percekben érkezett meg a harmadik irányból a Rommel vezette felmentősereg, a Puruttya raj, és megroppantotta az U épület védelmét annyira, hogy a sebesülteket ki tudtuk horgászni a tűzvonalból.
Mivel az épületet bevehetetlennek ítéltük, biztos távolból tököltünk további parancsig. A Hitman 3 vezénylése nem is váratott magára sokáig: menjünk vissza a bázisra BB-ért és vízért, majd folytassuk az előrenyomulást. Az előrenyomulás a Hiluxal és a Gaymobillal, a két Merc oldali járművel volt támogatva.
A pálya felénél elhelyezkedő, stratégiai épületek meghódítása volt az első cél, amikor 100 méterre megközelítettük őket, a műveletben résztvevő 5 raj futólépésben követte az elöl haladó konvojt: Az épületek körül nagy számú UoN raj mozgott, akiket az UoN UAZ támogatta. Az autókat fedezékként használva remek pozíciókat tudtunk felvenni, a járművek pedig (ha épp nem mozgó fedezékként voltak alkalmazva) fel-alá száguldoztak, és szállították a rajokat, az aknavetőt és az infót. Ultra intenzív rádiózással a HQ analitikus pontossággal kézben tartotta a 6 rajt, és körülbelül 1-1,5 óra alatt átvettük a középső épületek feletti kontrollt.
Video from : Krisztián által készített videó, melynek közepe táján a szombati járműves csata is szerepel a Hitman 3 rajjal. Az UAZ kilövésát Shatanka mutatja be a Portyázók rajból. A videón szerepel még a játékon fejlesztésre került harctéri GPS rendszer bemutatása is.
Bár visszaállásba nem került a csetepaté, a további előrenyomulás előtt a rajokat a kocsik egyenként felvitték taktikai visszaállásra. A Hitman 3 a lehetőségekhez képest igen jó egészségnek örvendett, így mi nem álltunk vissza, hanem fedeztük az épületeket minden irányból, várva a visszaérkező erőkre. Egy óra várakozás után ismét felsorakozott a hiánytalan létszámú Merc oldal, és a konvoj megindult még beljebb az ellenség területére. Nos, kb. ötven méter megtétele után ellenállásba ütköztünk, és olyan szerencsésen sikerült megoldanom a harcot, hogy két találatot is kaptam gyors egymásutánban. Ez a teljes Hitman 3 társaság visszaállását jelentette, így szomorú szívvel elindultunk a világ végére visszaállni.
Út közben Gabona is utolért minket az autójával, és elvitt minket a visszaállóra. A visszaállást pikk-pakk megejtettük, és az autóba bezsúfolódva elindultunk a HQ-ra tárazni, hogy minél előbb segíthessük az ütközetet. Épp déli irányból begurultunk volna a kongó üres HQ-ra, amikor gabona előttünk az úton ugráló UoN erőket vett észre. Kicsapkodtuk az ajtókat, és mind a hatan tüzet nyitottunk a látogatókra, míg gabona próbálta elérni Rangert rádión, hogy segítséget kérjen. A Merc erők viszont jóval a rádió hatótávján kívül voltak, hisz épp nagyon mélyen kalandoztak az UoN oldalon, senki sem hallotta az adásunk. Sikerült két embert kilőnünk, de oldalról is tüzet kaptunk, így két irányból voltunk tűz alatt, és 3 rajtársam azonnal földre került. Az élő emberekkel visszaugráltunk az autóba, és pislogva néztünk, hogy most akkor mi van. A sebesülteket az autóval közelítettük meg, és úgy vonszoltuk az utastérbe, ahol a medikelés folyt, miközben a ránk tüzelők gyilkos hévvel folytatták a vadászatot. Gabona nevéhez fűzhető a remek ötlet, miszerint autózzunk oda az UoN sérültekhez, és autóval késeljük meg őket, amíg jobbat ki nem találunk. Miután ez megtörtént, egy viszonylag sűrű bokros részhez tolatott velünk, és kirakott minket a fedezéknél, ahonnan fel tudtuk venni a harcot a támadókkal, ő pedig padlógázzal elment erősítésért. Szerencsére a támadók nem voltak sokan, és sikerült a legtöbb embert kiszedegetni, de a perceken belül helyszínre érkező konvoj a két extra rajjal már könnyen befejezte a munkát.
Szép lassan a maradék erők is hazacsordogáltak, és délután öt óra felé Ranger pihenőt rendelt el. Ez jogos gondolat volt, hisz tíz óra óta folyamatosan harcoltak a csapatok, egyet nem vett figyelembe: hogy a tábor északi oldalán valaki újra el kezdett lőni ránk. Ezt a tényt mindenki vérmérséklete szerint reagálta le: volt, aki tovább kevergette a parázson a lecsóját, volt, aki félmeztelenül egy szál mordállyal ordítva rohant a buxusba, és volt, aki rajokat próbált improvizálni, és tervszerűséget vinni a káoszba. Sem a Hitman 3-at, sem más ismerőst nem láttam sehol, csak Baglyot, és a Hotel Sierra rajból Hosszút, akikkel pillantást cserélve balról elkezdtük kerülni az áthatolhatatlannak tűnő kökényfalat. Közben néhány percenként hívtam a rádión a többi Merc rádióst, de senki nem válaszolt a hívásra, a legtöbb ember nem vette fel a rádióját, amikor a pihenés közepén kellett felpattannia. Csak Redboval sikerült kapcsolatba lépnem, aki a kökényes túlsó oldalán várt magányosan, és erősítést kért. „Rock n Rooool” felkiáltással Bagollyal és Hosszúval belesprinteltünk életem legsűrűbb tüskésbokrába, és törtük az utat, miközben próbáltam Redboból kiszedni, hogy merre vannak a látogatók, de Ranger időről időre „belebeszélt” a műveletbe, miszerint minden egység pihenjen, most nem lesz küldetés. Mondom oké, de legalább a sérülteket mentsük már ki, és robogtunk tovább a susnyában, hogy Redbonak támogatást nyújtunk. Közben kicsiny mókusörsünk létszáma is felduzzadt, amikor hátranéztem, vagy 5 ember rohant a nyomunkban, felemelő volt látni, hogy senkit sem érdekel a béke hívó szava. Vagy hát nem volt rádió senkinél. A nagy rohanásban fent akadtam egy bokron, mint légy a pókhálóban, és amíg a szemhéjamat, a hajamat és egyéb szerveimet kifeszegettem, Bagoly megtalálta a 3 elbújt csibészt, és frappáns módon dobatta őket.
Ismét visszatértünk, elállítgattam a vérzésem és nekiálltam parancsot teljesíteni: pihenni. Nem jött álom a szememre, így este nyolc felé kiheveredtem a HQ szélére a fűre, és orbitális dumapartiba kezdtünk néhány ébren levő bajtárssal. Igazából nem fizikailag voltunk kimerülve, inkább idegileg, így a játék kezdete óta először eresztettük ki a gőzt: a fegyvereket és a szerelékeket hátrahagyva Bundyval és Praksival számolgattuk a hullócsillagokat és a cigisdoboz alján lötyögő utolsó szál cigiket. Bundy visszavonult aludni, és ketten maradtunk Praksival a legeslegutolsó szál dekkel, amikor a fejünk fölött egy hosszú sorozat húzott el. A lövések tőlünk alig 10 méterről jöhettek, így nem mertünk felpattanni a fegyvereinkért, gondoltuk, majd a tábor belsejéből jövő fedezettűz oltalma alatt visszakúszunk. A táborból a legnagyobb meglepetésünkre minimális reakció sem érkezett, a hálózsákok meg se surrantak, a tűz körüli röhögcsélés se csökkent, és a horkoló kórus se halkult. Praksival csak kamilláztunk, hogy most mi hallottunk valamit félre, vagy tényleg ennyire nem para egy HQ elleni támadás? Úgy döntöttünk, kemények leszünk és az első sorban harcolva verjük vissza az offenzívát. Tovább heverészve szívtuk a tobakkónkat, amikor lépéseket hallottam. Felnézve Punkert láttam közeledni: na mondom végre valaki idejön, és jól kiosztja az UoN-t. Viszont tüzetesebben megvizsgálva Punkernél sem volt egy darab fegyver sem, ellenben pizsamában és egy halál-sugár méretű fejlámpával érdeklődött, hogy merre van háború, mert neki pisilnie kell, és akkor arra nem megy. Közben persze olyan szinten megvilágított minket, hogy lebarnultunk, de megrótt, hogy nem kéne a parázzsal elárulnunk a pozíciónkat. Javasoltuk neki a homlokából kinőtt világítótorony lekapcsolását, mire átkapcsolta stroboszkóp üzemmódra, és elcsoszogott a bokrok közé. Ezzel az ütközet véget is ért.
Este tíz körül visszakóvályogtunk a helyünkre, ahol levetkőztünk, bebújtunk a hálózsákba, és rákészültünk jól megérdemelt pihenésünkre.
Kettő perc telt el a hálózsákban, amikor a jól ismert vidám hang ütötte meg a fülünket: „Godot gyertek, menjünk át az UoN bázisba vízért”. „Psyho, már megint nem bírsz magaddal… jól van, menjünk.” 10 percen belül menetkészen, betárazva állt az egész Hitman 3, ami kiegészült a Hitman 2 néhány tagjával, és útra keltünk, mert miért ne. Az expedíciót Psyho vezette, óvatosan osonva a pálya szélén körülbelül egy óra alatt elértük az UoN főhadiszállás keleti szélét. Árnyékról árnyékra osontunk az úton, de kiszúrtak minket, és némi tűzharc után hátrahúzódtunk az úton. Mivel az UoN járművek motorja is felbőgött a közelben, hatalmas rohanásban törtünk ki, mint a lemmingek, de két ember a „Vissza! Vissza!” parancsot úgy értelmezte, hogy ugorjon az út menti csalánba, valamint a felderítőnk, Bagoly sarokba szorult egy épületben, és az UoN népek elállták a menekülés útját. Rövid fejvesztett menekülés után elkezdtük szurikátázni a HQ felé, hogy ki kéne hozni az ott maradtakat, ez így nem poén. Negyedóra lapítás után visszasompolyogtunk, ahol megtaláltuk a csalánlakókat, és az üdvözült arckifejezéssel az úton baktató Baglyot is, aki valami sötét lyukon át kizuhant az épületből, és emígy menekült meg. Mivel voltaképpen veszteség nélkül sikerült abszolválni az első próbálkozást, a nép megszavazta, hogy próbáljunk meg még egyszer betörni a táborba. Az úton esélytelennek tartottuk a projektet, így alternatív útvonaltervezés után Psyho rám bízta a tájékozódás és felderítés hálás feladatát. Kínos lassúsággal másztunk az út szélén, amíg el nem értük „Bagoly házát”, itt egymás mellényét megfogva, tyúklépésben ment a kis sor, hogy nehogy elveszítsük egymást a pincesötét helységekben bukdácsolva. Roppant professzionális volt, ahogy a nyolc katona egymás gerincét fogva lépegetett, és amiben az első ember megbotlott, azt még hét csattanás követte. Amikor kikeveredtünk a házból, a férfiak udvariasan előreengedtek, hogy „Godot, vigyél be minket a HQ-ra”. A parancs az parancs ugye, így parttalan magabiztosságot sugározva, ám valójában tanácstalanul kúsztam random irányban, fűcsomóról fűcsomóra, és idegesen tekintgettem hátra, hogy követ-e a csapat. Amikor már gyanús volt, hogy az oroszlányi éjjel nappali hurkasütögető mellett járunk, és épp hátra akartam szólni, hogy menjünk a fenébe, az orrom előtt 3 méterre horkolás csattant fel. Megmerevedtem: bent voltunk az UoN bázison, az ellenség dobogó szívében! Feltekertem az álcakendőt a fejemre, és halkan kibiztosítottam az URX-et. Jeleztem a mögöttem jövőknek, hogy para van, hatoljunk beljebb, és 5 perc fülelés után tovább kúsztam. Ekkor köhintést hallottam, és egy kék lightstick hullott a lábam elé: a fenébe, megláttak! Nyolc csőből zúdult golyózápor a lightstick érkezési irányába, amire rá a földet remegtető bődülés harsant fel dawe torkából: „INCOMING!” Bagoly minden korábbi sérelmét megtorolva visszaordított, hogy „Körül vagytok véve, adjátok meg magatokat!”, a Merc raj pedig folyamatosan tűz alatt tartotta a koromsötétben a vélt hangforrásokat, melyek főleg hálózsák-cipzár húzkodások, és fűzizegések voltak. Dawe-et pillanatokon belül leterítette egy saját embere, a Pajero reflektorával minket pásztázó Santo-t pedig Praksi csendesítette el, így a bázis pár pillanatra fejetlenségbe, a Merc raj támadása pedig karneváli menetelésre hasonlított. Az első öt perc után leterítették két emberünket, akik pont a Pajero lámpái előtt sebesültek meg, így lehetetlen volt őket kivonni medikelni. Dawe-et időközben ellátta a medikjük, de mire annyit mondhatott volna, hogy „hö”, saját emberei ismét lesorozták, a nézők legnagyobb derültségére, és dawe legcifrább „elégedetlenkedésére”. Mivel az orrunkig sem láttunk, nem tudtuk felmérni, hogy hányan vannak a táborban, ezért a lassan elvérző sérülteket nézve megadtuk magunkat, és mindannyian feltettük a narancs kendőt. Utána tíz percig közösen lelkendeztünk az UoN oldallal, hogy mi-hogy történt, és ha már úgyis erre jártunk, szeretnénk vizet kérni a Merc HQ-ra, mert kritikus a vízhiány. Jószomszédokhoz méltóan azonnal kerítettek vagy 15 zsugor ásványvizet, majd hazabandukoltunk. Reggel három magasságában tértünk nyugovóra.
Az éjszaka folyamán valaki, (talán Ranger?) elkezdett ordítani, hogy „Riadó, jön az UAZ, mindenki ébresztő”, de nem kapott nagyobb figyelmet a mostani támadás sem a kora estinél. Különösebben nem idegesítettem magam én sem, de keresztényi kötelességemnek éreztem a mellettem horpasztó rajparancsnokomat felrázni, hogy „psszt, praksi, praksi, riadó van, hallod, jön az UAZ, gyorsan öltözz, praksi, psszt”, de erre csak annyit válaszolt, hogy „Hmmmom mommo humomo”. A kezébe adtam a fegyverét, majd úgy éreztem, hogy minden tőlem telhetőt megtettem, és én is továbbaludtam, szorosan ölelgetve URX-em.
Vasárnap
Reggel kilenc körül ébredtem, megdelejesedve az összefüggő, folyamatos négyórányi alvástól, és csíkszemmel elindultam reggelit főzni. Választásom egy literes babgulyás konzervre esett, mely majdnem akkora volt, mint a fejem: a tűzhöz tartó utamat irigy pillantások kísérték. Lezuttyantunk a parázshoz, és feldobtam a csajkát melegedni. Elég sokáig melegedett, de végre elkészült, és nekiláttam lapátolni, amikor is ismerősen csengő ordítás és puskaropogás zendült fel: riadó, támadnak. Próbáltam nem felnézni a babomból, hátha nem vesznek észre, és befejezhetem a kajálást, de nem jött össze, mert a parancsnok kihúzta az orrom alól a kanalat, és elvezényelt a fegyveremért. Belecsusszantam a mellénybe, és a rajjal kiszaladtunk a HQ-val határos kis domb tövébe, ahol a sűrűben már 3 rajunk hadban állt. Jobbra húzódtunk az arcvonaltól, és oldalba kaptuk a támadókat, de eközben egy második UoN raj hátulról meglőtte flatno-t, akit képtelenek voltunk kivonni medikelni. Elvérzett, visszaállás.
Amikor a visszaállóról megérkeztünk, már béke honolt a vidéken, és mindenki pakolászott: ismét testületi kivonulás volt kilátásban, az előző napi műveletet szerettük volna megismételni, a középső épületeket ellenőrzés alá vonni. Gabona autójába zsúfolódtunk, és a Hiluxxal a nyomunkban különösebb ellenállás nélkül eljutottunk az épületekhez, ahol néhány UoN raj posztolt, de a járművekkel, és a gyorsan odaérkező Hitman 2-vel és Hotel Sierrával felszámoltuk az ellenállást. Az információk szerint egy ellenséges konvojnak kellett volna arra elhaladnia, így bevackoltunk az út mentén, hogy rajtaüthessünk. A konvoj késett, ellenségnek nyoma sem volt, csak hátrébb harcoltak a Sierra Omegával a „hátországban”, erről mi azonban sok infót nem kaptunk, a feladatunk az őrködés és védelem volt. Fél óra üldögélés után átvezényelték a rajt egy másik épületbe, ahol az őrséget voltunk hivatottak erősíteni, gyakorlatilag a horizonton, lőtávolon kívül ugrabugráló ellenséget nézegettük, és punnyadtunk. A harmadik napra már eléggé szét voltunk esve ahhoz, hogy a punnyadást végtelen időtartamig műveljük. Délben a parancsnok úgy döntött, hogy erre bizony nem fog jönni konvoj, így kettébontotta a sereget: végső feladatunk a kivonási pont elérése volt. Visszakocogtunk taktikai visszaállni, mert az utolsó játékrész már végkiállós volt: megújult egészségi állapotunkkal, észrevétlenül és ellenállás nélkül somfordáltunk el a térképen jelölt kivonási pontunkra: ellenség egy sem volt. Némi csalódottsággal vettük tudomásul, hogy egy órával előbb kiértünk, mint hogy a játék véget ért volna, így utunkat az UoN bázis körüli épületek felé vettük, hogy egy utolsó lövi-lövivel búcsúzzunk a játéktól.
Délután kettőkor fújta le dawe a játékot, három körül értem vissza porosan, kócosan, sántikálva a HQra: a megkezdett babkonzervem ugyanott volt, ahol reggel „5 percre” letettem. Leszedegettem a tetejéről a ráhullott faleveleket, és nézegettem a kiürülő tábort: 3 nap alatt az otthonommá vált, kicsit elszontyolodtam, hogy „máris” vége. A három napos hossz sok olyan elemet és élményt, tapasztalatot és kötelékeket adott, amit egy egynapos játék sosem tudna adni, volt bennem egy fajta keserűség: ezeket a dolgok hosszú időre nélkülöznöm kell, a legközelebbi három napos szcenárióig.
